Komplex, egyedi igényekre szabott iránymutató megoldásokat mutattunk be 2018. március 9-én a távhő szektor számára. A szeminárium központi témája a távhő szektorral kapcsolatos digitális kihívások és megoldások voltak, így bemutattuk, milyen egy korszerű, digitális nyilvántartási rendszer, és szó volt az információmegosztás vállalati előnyeiről, a digitális kihívásokra választ adó megoldásokról is.

Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége, a MaTáSzSz szakmai támogatója volt a rendezvénynek, melyen dr. Orbán Péter, a szövetség operatív vezetője optimista és előremutató köszöntőt mondott.

Voloncs György, a VARINEX Zrt. vezérigazgatója megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az egyre nagyobb mennyiségű digitális térképi adat korszerű technológia megoldás bevezetését követeli meg. Azonban nem szoftverekben kell gondolkodni, hanem komplex, egyedi megoldásokban. 

 

Cservenák Róbert, GIS rendszermérnök kialakítás alatt álló és már sikeresen működő, korszerű nyilvántartási rendszereket is bemutatott a Veolia és a Széphő Zrt. példáján keresztül. Nagy lehetőségek előtt áll a távhőszolgáltatás, amennyiben az e-közmű rendeletnek köszönhetően létrejött értékes térinformatikai adatbázist megfelelően használja fel. 

Az információmegosztás vállalati előnyeire hívta fel a figyelmet Baranyi Péter, GIS üzletág igazgató, hiszen a csökkenő költségek mellet a gyorsabb adatkezelés a szervezet minden szintjén kifejti jótékony hatását. A műszaki döntéshozók számára a webes felületen azonnal elérhetővé válnak az adatok és a lakosság számára is jobb szolgáltatás nyújtható.

A rendezvényen a 3D nyomtatás iránt is nagy volt az érdeklődés, a szünetben 3D nyomtatással készült modelleket mutattunk be. A 3D nyomtatási technológiákról itt talál részletes információkat: 3D nyomtatási technológiák

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a rendezvényünkön. Számtalan kérdést kaptunk és válaszoltunk meg a nap folyamán a korszerű, digitális nyilvántartási rendszerekkel kapcsolatban. Bízunk benne, hogy felkeltettük érdeklődésüket és ezzel a lendülettel tudjuk folytatni az előttünk álló közös munkát.

Kérjük tekintse meg összefogaló videónkat az eseményről!

Amennyiben a témában naprakészen szeretne tájékozódni, keresse kollégáinkat, akik lehetőséget biztosítanak a távhőszolgáltatók és a VARINEX rendszermérnökei közötti aktív kapcsolattarásra, a felmerülő kérdések és problémák gyors megválaszolására.

 

Kapcsolattartó:

Perger Viktor
GIS rendszermérnök
+36 1 273 3406
+36 30 639 1698
perger@varinex.hu